Leányfaluról
Leányfalu Nagyközség Budapesttől 27 kilométerre északra, a Pilis hegység lábánál, a Vörös-kő és a Nyerges hegy, illetve a Duna között fekszik. 1949 óta önálló település, 1970 óta nagyközség. Kiemelt üdülőterület, a Dunakanyar legrégebbi, legkedveltebb nyaralóhelye, a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, területe 15,4 km² (1537 ha), állandó lakóinak száma 2012-ben 3475 fő, a lakások száma 1153. GPS koordináták: 47.71607, 19.088, EOV koordináták: 653043, 263586. Testvértelepülései 2001-től a bajorországi Penzing és 2008-tól az erdélyi Bánffyhunyad.
Leányfalu múltjának első emlékei az ókorba nyúlnak vissza. A Római Birodalom hódításainak következtében 106-tól kezdve a falu területe egy új tartomány (Pannonia Inferior) székhelyének, Aquincumnak vonzáskörzetévé vált, és kisebb villagazdaságok létesültek rajta. A birodalom később kiépített védelmi vonalának, a limesnek fontos elemei voltak az őrtornyok. A faluközpont területén is állt hajdan egy burgus. Maradványai – egyéb, a társadalmi élet kényelmére szolgáló leletekkel együtt – az 1963-ban végzett ásatások során kerültek elő. Az itt talált őrtorony 373-ban, I. Valentinianus császár uralkodása idején épült, kb.17x17m alapterületű, kétszintes, kerítéssel, árokkal körülvett épület volt. A népvándorlás viharai semmisítették meg az V. század folyamán.
Az Árpád-házi királyok korában a nagyközség jelenlegi területe benépesült. Az első írásos emlék egy 1407-es keltezésű oklevélben maradt fenn, melyben a település Leanfalva néven szerepelt. Későbbi oklevelek tanúsága szerint a vidéket a XV. században a Leanfalwai család birtokolta. Valószínűleg Buda törökök általi elfoglalása vetett véget a középkori település életének. A török hódoltság időszaka után az Esterházy család zólyomi ágának tulajdonában „Leányfalva puszta” néven – már mint Pócsmegyerhez tartozó kiváló bortermelő vidéket – említik egy birtokösszeírásban. A XIX. század közepén hozományként gróf Breuner Ágostonra, a Főrendi Ház tagjára szállt a Duna melletti birtok, melyet a gróf felparcelláztatott és eladott. Ez idő tájt a pócsmegyeri gazdák borospincéin kívül csak egy urasági borház és egy korcsma, postaállomás és révkikötő állott az egykori Visegrádi út – a mai Móricz Zsigmond út – mentén.
E csodálatos természeti adottságokkal megáldott vidéket az 1860-as években fedezte fel a fővárosi művészvilág és a nagypolgárság. Színészek, gyárosok, kereskedők és az értelmiség tehetős tagjai telepedtek meg először Leányfalun. A „honfoglalók” közé tartozott Szendrey Ignácz (Szendrey Júlia édesapja) és veje, Gyulai Pál, a neves író és kritikus. Megjelenésük indította el az irodalom és művészeti élet térfoglalását Leányfalun. 1892-ben az egyre népesebbé és csinosabbá váló településen a hívek adakozásából épült fel a Szent Anna-templom neogótikus stílusban, Hofhauser Antal építőművész tervei alapján.
Leányfalu történetében jelentős változást hozott a XIX. század végi nagy filoxéra járvány, mely elpusztította az addig virágzó szőlőkultúrát. A pócsmegyeri boros gazdák sorra adták el présházaikat, és ez újabb „betelepülési hullámot” indított el. A szőlőhegyek lábainál gyors egymásutánban bújtak elő az egykori „féhajokból” átalakított pazar villák, kies nyári lakok. A Szentendre és Tahi közötti Dunapart szakasz erdős, ligetes dombjai vonzották a művészeket. A Nemzeti Színház és az Operaház tagjai közül egyre többen vásároltak itt telket, nyaralót. Leányfalui villatulajdonos volt többek között Feleky Miklós, Alszeghy Kálmán, Hettyey Aranka, Radnai Miklós és Rózsahegyi Kálmán. Az ő invitálására – „Zsigám, gyere ki, tiszta Svájc!” – látogatott ide, majd telepedett le végleg a magyar irodalom kiemelkedő alakja, Móricz Zsigmond.
A folyamatos gyarapodás jele, hogy 1908-ban két osztállyal megnyílt az általános iskola. A települést pezsgő társadalmi élet jellemezte, lakói egymás után hozták létre kulturális és közhasznú fórumaikat, egyesületeiket. 1901. május 30-án megalakult a Leányfalusi Casinó, nem sokkal később a Leányfalusi Társadalmi és Szépészeti Egylet, majd a Leányfalusi Törzs, melynek máig élő jelmondata: ” Üdv a Dunának!”. 1934-ben Iparos-kör is alakult. E civil kezdeményezések lokálpatrióta érzelmű tagjainak köszönhető a nyaralóhely arculatának kialakítása, a mára oly jellegzetes, nyugalmat és egyben emelkedettséget árasztó fasorok telepítése. Az általuk szervezett jótékonysági célokat szolgáló rendezvényeken sosem volt hiány ismert művészekből, operaénekesekből, színészekből. A falu életében mindig is jelentős szerepet játszó Duna nyaranta élénk fürdő- és sportélet helyszínéül szolgált, eseményszámba ment a folyami gőzösök érkezése és indulása.
Újabb nagy átalakuláson ment keresztül a település a második világháború után. Az államosított nyaralókból, pompás villákból közel harminc szakszervezeti és pártüdülőt alakítottak ki, melyekben nyaranta több ezer vendég is megfordult. Kormányüdülőként a legfelsőbb pártvezetés számára nyújtott pihenési lehetőséget az idillikus környezetben elhelyezkedő, Sorg-villaként ismert, mór stílusú kastély és a hozzá tartozó hatalmas birtok. Az 1960-as években megindult közművesítéseknek és parcellázásoknak köszönhetően hétvégi házak százait építették fel a fővárosiak a napkeleti fekvésű panorámás hegyoldalakon. Ezzel párhuzamosan folyt a falu infrastrukturális fejlődése: bővült az iskola, kultúrház, kertmozi, kemping és sok üzlet létesült. 1972-ben fogadta első vendégeit a 62 °C-os termálvizet hasznosító strandfürdő, amely lendületet adott a falu idegenforgalmának.
Leányfalutól mindeközben a művészek sem pártoltak el. Budapest ostroma idején itt talált otthonra Márai Sándor és Szepes Mária, a háború után itt vett házat Déry Tibor, Háy Gyula, majd ide települt Karinthy Ferenc, Fábián Zoltán, Szeberényi Lehel is. Leányfalun szolgált – több mint negyven éven át – plébánosként Katona Puszta Sándor papköltő, hosszú éveket töltött itt Ravasz László református püspök és veje, Bibó István jogfilozófus, politikus.
A rendszerváltás újabb fordulatot hozott Leányfalu történetében. Az 1990-ben megalakult önkormányzat legfontosabb céljának a községi infrastruktúra teljes kiépítését tekintette. A ’90-es évek közepére telefonhálózat, szennyvízcsatorna-rendszer, vezetékes gáz és kerékpárút tette komfortosabbá az életet. 1999-ben a település önállóvá válásának ötvenedik évfordulóján az önkormányzat Helytörténeti Múzeumot hozott létre, a millennium évében bővült, illetve megújult az óvoda és az iskola, sportcsarnokkal és református templommal gazdagodott Leányfalu. 2004-ben a polgármesteri hivatal és az egészségügyi intézmények új, közös épületbe költöztek, 2007-ben megnyílt a Ravasz László Könyvtár. Nagy anyagi áldozatok árán megújult az önkormányzat tulajdonában lévő termálfürdő is. Hat medencéjével a strandolás mellett versenysportolásra is alkalmas, értékes gyógyvize pedig a mozgásszervi betegségekben szenvedők számára jelenthet gyógyulást. 2009-ben újabb jelentős önkormányzati beruházásokkal – iskola-felújítással és -bővítéssel, valamint a faluház újjáépítésével – ünnepelte Leányfalu önállósága hatvanadik évfordulóját. 2010-ben két csoportszobával és kiszolgáló helységekkel bővült az óvoda.
Leányfalu egyike Pest megye legdinamikusabban fejlődő településeinek. Állandó lakóinak száma az elmúlt tizenöt esztendőben megduplázódott. Csodálatos természeti értékeinek és folyamatos fejlődésének köszönhetően mind a mai napig vonzza a pihenni, kikapcsolódni vágyókat, és egyre többen választják– köztük továbbra is számos művész és közéleti személyiség – otthonul Leányfalut, a Dunakanyar gyöngyszemét.
(A leírást írta Bedő Szilvia és Adorján András)
Helytörténeti tanösvény
fotó: Gyimóthy Gábor
A tanösvényt állíttatta Leányfalu Önkormányzata 2016-ban, Leányfalu évében.
Tervezte Bedő Szilvia és Adorján András, grafikailag kivitelezte Kováts Kristóf. Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.
Köszönjük mindazon lokálpatrióta lakók segítségét, akik fotókkal, információkkal, munkájukkal járultak hozzá a tanösvény létrejöttéhez.
Fortepan
A fortepan.hu archív fotóin Leányfalu – ide kattintva!
Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Archívum / Negatívtár / özv Venczel Jánosné gyűjteménye
