Móricz Zsigmond állandó kiállítás megnyitója

Cséve Anna, a PIM főmuzeológusának megnyitó beszéde (2019. február 17.)

“Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Kurátorasszony! Szeretettel köszöntöm a megjelenteket, a Móricz család hozzátartozóit, az intézmények képviselőit és a kiállítás megnyitását megtisztelő leányfalui közösséget!

Nevezetes esemény a kulturális értékeire büszke és hagyományait gondozó nagyközség számára a Kiállítóhely kapuinak újra megnyitása. Az irodalmi emlékházak megújulásának folyamata az elmúlt évtizedek egyik markáns múzeumtörténeti jellegzetessége volt. A munka itt is, Leányfaluban is elkezdődött 2016-ban, amikor a ház megújításának igénye úgyszólván a levegőben volt. Ám a feladat véghezviteléhez Jékely Endréné kurátor asszony kitartása is kellett. Szeretnék ezért köszönetet mondani a nyilvánosság előtt is.

Az országos és határon túli irodalmi kiállítóhelyek hálózatának térképén most új látogatópont válik aktívvá. Leányfalu, mind a térség, mind a Móricz emlékhelyek (a Tiszacsécsén és Prügyön álló Móricz Zsigmond Emlékházak) vonatkozásában is újdonságot hoz. Vajon milyen újdonságot hozhat a szépen felújított épületbelső legnagyobb termében elkészült új Móricz Zsigmond-kiállítás?

Hiszen Móricz Zsigmond életműve túl közismert. De vajon ismert-e mélységeiben? Talán éppen azért nehéz beszélni róla, mert túl sok a megrögözött, készen kapott gondolat. Itt, Leányfalun, személyének emlegetése is egyfajta evidencia. Hajós hasonlattal élve, a kiállítás-rendezők fő kérdése az volt, hogyan horgonyozhat le, miképpen köthet ki újra Leányfalun, 2019-ben, megint csak haza érkezve Móricz – művekkel, értelmezői bálákkal megrakott – hajója? Mit rakjunk le abból a száz éves, értékes – és talán a Móricz-művek befogadás-történeti hullámzását tekintve törékenynek mondható – szállítmányból, ami ebben a 64 négyzetméteres térben elfér?

Amikor három évvel ezelőtt a tervezgetés elindult, mindannyian egyet értettünk abban, hogy egyszerre akarjuk a teljeset és a részlegeset, az országost és a helyi érdekűt, a bálákat és (Móricz szavával szólva) a “dugárut” bemutatni. A látogatók az ismert képet is szeretnék viszontlátni, de kíváncsiak lehetnek az újdonságokra. Arra is, hogyan lehet a sokáig dugárunak számító kéziratok, de mára már ismerős naplók, naplójegyzetek magánközléseiben kirajzolódó képet összeegyeztetni meglévő tudásunkkal. – Tekintsünk körül! A mindent akarás mégis letisztult szinte lebegős, elegáns fehér teret eredményezett. Sok szintű információ és (igény szerint) változó mélységű tudás szerezhető meg a berendezés, az installáció, a vizuális elemek, a kiállított műtárgyak, a használati tárgyak és játékok segítségével.

Mielőtt azonban sétára invitálnám Önöket ebben a térben, néhány szót szólnék a kiállítás fókuszpontjairól. Móricz Zsigmond írói pályáját öt kiválasztott tematika foglalja egységbe. Ezek a következők: a Pályakezdés, a Nyugat folyóirat, Leányfalu, a Realizmus és az Önarckép. Ezek a nagy összefoglaló fókuszpontok asszociatív témacsoportok, éppen ezért a tér bejárása tetszés szerint minden témaponttól megkezdhető.

A Pályakezdés arról a pályaindító élményről szól, melyet Móricz Szatmár vármegyében tapasztal népdalgyűjtő útjain: az élőbeszéd (művészet számára is mintaértékű) gazdagságát fedezi fel. A Nyugat témapont azt a korszakot jelzi, melyben a korábban hallott nyelvi egyszerűség írásba szerveződik és mint esztétikai célkitűzés jelenik meg Móricz számára. Leányfalu is ugyanilyen értelemben válik – nem csak a személyes, hanem az írói, művészi életút – a gyűjtési, jegyzetelési szenvedély kulcsfontosságú forrásává. Az író a kertből figyeli a beszélgetőket az utcán, van, aki nem állhatja meg és odaszól: „Tekintetes úr, ha én ilyen gyorsan tudnék írni adnék érte öt szekér szénát.”  Móricz még mindig a folyton változó kortárs beszélt nyelvet írja, gyűjti füzeteiben, írástanulmányokat végez, szerte az országban. Nem véletlenül emeltük ki a Realizmus témapontban azt, hogy ez a megfigyelő magatartás különbözik a valóság puszta utánzásának vagy másolásának modelljétől. Az írói tekintet érdeklődésének középpontjában az ábrázolás nyelvi lehetőségeinek keresése áll, mely realista regényeiben, elbeszéléseiben kap esztétikai formát. Az országban való utazás és jelenlét – tapasztalat, tett – nem csak kritikai munkának tekinthető az uralkodó beszédmódokkal szemben, hanem élményeknek is. Az Önarckép témája újabb hangsúlyt helyez az átélés lírai formájára, felhívja a figyelmet arra, hogy Móricz életének rajza belesodródik írásaiba és fordítva. Az írót idézem: „Hiába mondok magamnak egy évszámot, találomra. Életem bármelyik évét: benne van a könyvek valamelyikében oly szörnyű leplezetlenséggel… minden szó sebet ver”. Móricz életének bármelyik éve, akár gyermekkora, akár pályakezdése a naplók és a regények életrajzi hangja felől is megközelíthető. Újra elindulhatunk a Pályakezdés mikéntjét megérteni, egy körkörös úton a fókuszpontok témáiban elmerülve, keresve és feltárva a kiállítás címválasztásának értelmét és jelentőségét: „Kinek a hangja?” szólal meg a kiállításban?

Többféle válasz is ígérkezik, ezek közül két gondolatot szeretnék megosztani Önökkel. Ha hangról beszélünk, ez azt jelenti, hogy a kiállítás használatba vesz egy narratológiai (elbeszélés-elméleti) fogalmat, mely az oktatásban a közelmúltban nagy szerepet kapott a szövegelemzésben. Hogy egy példával éljek, a Légy jó mindhalálig regény történetének elbeszélőhangja és a regény hőse, Nyilas Misi hangja, más-más, elkülöníthető (akár önéletrajzi) nézőpontból hangzik fel. Ezek a hangok a regény világában keverednek. A kiállításban található 20 ülőkocka egyik oldalára installált irodalmi fogalmak – például a „Nézőpontváltás”, a „Polifónia”, a „Jelenetezés” feliratok, játékos tanulásra hívnak fel, amelyek nem csak a műelemzésben, hanem a mindennapi életben is segítik a kommunikációt és egymás megértését. Az iskolás csoportok számára lehetőséget nyújtanak a hangok drámapedagógiai megjelenítésére. A narrátori szék és az interaktív tábla előtti szabad “színpadtér” lehetővé teszi, hívogatja a gyerekeket, de a vállalkozó kedvű felnőtteket is arra, hogy kipróbálhassák – kihangosíthassák – a móriczi párbeszédeket.

„Kinek a hangja?” szólal meg a kiállításban? Az oktatási szempontokon túl ez a kérdés állít is valamit. Állítása az, hogy Móricz Zsigmond hangja – a magyar elbeszélő irodalom történetének egy szerzői hangja – az író kortárs Magyarországának, kortárs társadalmának megdöbbentően sokrétű hangrengetegét közvetíti. Móricz Alakok c. kevéssé ismert írásában így szól a szerzői hang többszólamúságáról. „Most hogy új kiadást rendeznek a legfontosabb harminc munkámból, sorra találkozom az elmúlt életemmel, az egész országgal, avval az egész embertömeggel, amellyel együtt éltem (…) akiknek azt magyaráztam, nem mirólunk van szó, hanem a gyerekekről. Csináljunk valamit…”

Csináljunk valamit! Éljünk azzal a kultúrafogalommal, mely Móricz esetében mindig a helyi kultúra fogalmát takarja. A kultúra olyasvalami, ami nem ott, máshol, távol, a központokban, hanem itt közvetlenül körülöttünk, bennünket érintően, a legszűkebb pátriánkban épül, itt Leányfalun – és e helyre ráközelítve – itt a kiállításban.

A kiállítás célja az volt, hogy a hely megfeleljen a muzeális intézmények hármas funkciójának. Az állandó kiállítás legyen irodalmi emlékhely, legyen az ismeretszerzés, a tudásátadás, az oktatási helyszíne, és váljon kulturális közösségi térré. Kultuszhelyként is van mit látni, megtekinthetők Móricz személyes tárgyai: többek között rádiója, szivar- és tintatartója, valamint Medgyessy Ferenc Súroló asszony című kis terrakotta szobra, mely nem csak íróasztalának, de írásmódjának is emblematikus tárgya volt. A térben olyan berendezései tárgyakat helyeztünk el, melyek az otthonosság érzetét keltik: fotelt, állólámpát, faliórát, tükröt, ruhafogast kalapokkal, egy egész osztály számára kényelemes ülést biztosító habszivacs kockákat. Ezek egy része már interaktív elem, a látogatók önálló és csoportos felfedező élményét szolgálja. Az ülőkockák görgetése és pakolása során a kockák négy oldalán, hol a már említett irodalmi fogalmak bukkannak elő, hol Móricz első kiadású könyveinek címlapjai, hol a Leányfalu nevű személyszállító gőzös hajó, vagy Móricz Zsigmond leányfalui házának darabjai, melyből egy egész képe rakható ki. Kisebbek és nagyobbak is találnak időtöltést itt. A kör alakú fonott terepasztal asztalterítőjén a Légy jó mindhalálig korabeli Debrecenének utcatérképe áll. Itt nyílik alkalom játszani a tudáskártyákkal, hogy a kötelező olvasmány ne csak olvasmány maradjon. A nagyméretű tükör is több mint az otthoni, Móricz Önarckép című írásából olvasható itt részlet, de szimbolizálja Móricz említett kortárs jegyzeteit is melyeknek a Tükör címet adta.

Látogassanak el ide minél többször. Jöjjenek tekézni, filmet nézni, kalapokat próbálgatni, szelfizni, önarcképet készíteni, azt szavakba önteni, megbirkózni a realizmussal.

Minden kiállításnak van meséje, története, szimbolikus esszenciája. Móricz pályája minta lehet a tapasztalatszerzés útján, a látni tanulás és önmegismerés lépcsőin. A további programok megszervezése, rendhagyó irodalomórák tartása, irodalomtanárok továbbképzése, önismereti foglalkozások tartása már az igazgató úr és a kurátorasszony feladata lesz, melyhez sok örömöt és jó munkát kívánok!

A kiállítást ezennel megnyitom. Kérem, fogadják szeretettel és tekintsék meg a kiállítást!”


Kedves Vendégünk!

Öt témapont jelenik meg a kiállítási térben, mely hozzávetőlegesen az írói életrajzot is követi. Ez a Pályakezdés, a Nyugat, Móricz és Leányfalu, Önarckép és a Realizmus témaköre.

A témapontok önálló részek, melyek egyben kapcsolódnak a többi témapontokhoz. Mindegyikben található egy összegző célzatú rész, főszöveg a falon, és más témapontokra mutató összekapcsoló felvetés. Ez a megoldás alkalmas a hagyományos kiállítás-bejárásra, mely kijelölt útvonalon halad, alkalmas azonban a szabad útvonal-választásra is, a térben való mozgásra, az önálló felfedező élményre.

A kiállítás központi területe a nagy méretű érintőképernyős interaktív tábla, melyen megjelenik az öt témapont bővebb tartalommal, irodalomelmélettel, interaktív feladatokkal. Ide tölthetők az interaktív játékok közben készült fotók is.

A kiállítás bejárása során 7 helyen lehet jutalomként pengőt szerezni: a három játékban, a kuglin, egy kép kirakásával az ülőkockából, egy interaktív feladat megoldásával és egy párbeszéd felépítésével.

Ezekhez a leírások az interaktív táblán és a játékasztaloknál találhatók.

A pengőket a múzeum dolgozójától lehet kérni. Aki összegyűjti a hetet, és megtalálja a kiállítótérben a jutalmat, az legközelebb belépődíj nélkül látogathatja a kiállítást, illetve ezt a jogot egy személyre átruházhatja.

Jó szórakozást és tanulást kívánunk!

A kiállítás szakértői